“Szeretem a könyvet, és úgy nézek rá mindig, mint a csodára. Mint elmúlt vagy élő lelkek néma- vagy hangosfilmjére, titkos jelekbe zárt örömére vagy fájdalmára.” (Fekete István)
Könyvtárosi köszöntő
Szeretettel köszöntöm honlapunkon! Kérem engedje meg, hogy a könyvtárosi köszöntőmet kissé személyes hangulat hassa át. Amikor 1986 januárjában átléptem az intézmény küszöbét, még nem tudtam, hogy e falak között nem csak a munkámat, hanem a hivatásomat is megtalálom. Eleinte képesítés nélküli népművelőként, majd 1988 májusától könyvtárosként szolgálom a község lakosságát a kultúra területén. Könyvtárosi tevékenységem legfőbb mozgatója, egyben mottója, hogy Zákányszék – Csongrád megye déli részén fekvő, közel 3 ezer fős község – lakói, könyvtárhasználói ne érezzék hátrányát annak, hogy kistelepülésen élnek. Emiatt ne legyen kevesebb lehetőségük a kultúrához, a szórakozáshoz, az információhoz jutás terén. Az igények itt is megfogalmazódnak, nyomon követhetőek, szeretnék híd lenni ebben a folyamatban a könyvtár és az emberek között.
A könyvtár történetében – és egyben könyvtáros létemben is – a 2010-es év jelentős fordulatot hozott. A Művelődési Ház korszerűsítésével egyidőben megvalósult a lapostető beépítése, a tetőterében kialakított 120 négyzetméteren kapott helyet a könyvtár. Az akadálymentesítés jegyében a település egyetlen liftje célirányosan a tetőtéri könyvtárhelyiségbe “szállítja” az utasokat. Aki Zákányszéken liftbe száll, garantáltan a könyvtárban találja magát! – szoktam mosolyogva megjegyezni. A könyvtár nem csak könyvek tára, hiszen külső megjelenésével is üzen. A vidám színek, az egyszerű alapanyagokból készített dekorációk azt az üzenetet hordozzák, hogy fontos, aki belép a könyvtárba, itt minden értük és nekik szól…
Az új tér új lehetőségeket hozott a könyvtár működésében. A polcrendszerek praktikus elhelyezésével kialakított olvasói öblök, a gyerekek könyvkuckója, a kiállítási felület, a télikert, az olvasótermi rész a programok szervezése szempontjából új irányokat jelölt ki. Állandó rendezvényeink lettek a múltidéző vetítések, író-olvasó találkozók, rendhagyó könyvtári órák, zenés programok, kiállítások, Könyves Vasárnapok, olykor stúdióbeszélgetések, riportok helyszínévé alakul a könyvtár. Az utóbbi években több neves, emblematikus személyiség volt a könyvtár vendége: Schäffer Erzsébet, Endrei Judit, Lackfi János, Szabó T. Anna, Dr. Bálint György, Süveges Gergő, Bosnyák Viktória, Finy Petra, Telegdi Ágnes, Huzella Péter, Incze Zsuzsa… a felsorolás évről-évre gazdagodik. A programok szinte kivétel nélkül teltház előtt zajlanak, nagyon jó látni és megélni a hagyománykövető vagy éppen újító rendezvények közösségépítő erejét.
Ha felkeltette érdeklődését a honlapunk, látogasson el Zákányszékre… ne csak virtuálisan!
Paraginé Tóth Edina