ZakaHom-e esték – Az aratókoszorútól a felújított oltár megáldásáig

34Az idei évünk bővelkedett olyan alkalmakban, amikor testünket és lelkünket ünneplőbe öltöztetve együtt emlékeztünk és tisztelegtünk a közel száz évvel ezelőtti események előtt. Ezen lélekemelő alkalmak körébe tartozott a felújított hordozható Mária szobor megszentelése, a több mint 90 éves templomi főoltár átalakítás utáni megáldása.

A Zákányszéki Otthonokért Egyesület (ZakaHom-e) a helyi hagyományok őrzésében, ápolásában vállalt szerepéből adódóan 2016. november 10-én este olyan rendezvényt szervez, melyben a közelmúlt és a száz évvel ezelőtti hagyományok értékeit, azok összekapcsolódását mutatja be

„Az aratókoszorútól a felújított oltár megáldásáig” címmel.

3106

November 10. (csütörtök) részletes programja:

18.00 – Szentmise az elhunyt és élő fehérlányokért (Máriáslányokért) a templomban.

18.30 – Filmvetítés a könyvtárban: Archív felvételek az 1980-as évektől, aratómisék, beszélgetések özv. Szabó Antalné Dicső Etelkával (Duna Televízió). A felújított Mária szobor és a főoltár megáldása (ZakaHom-e felvétel, 2016).

19.30 – Kiállítás megnyitó: „Az aratókoszorútól a fogadalmi emlékig” címmel fotókiállítás archív képekből, valamint özv. Szabó Antalné Dicső Etelka kenyér útját bemutató makettjei, fafaragásai.
A kiállítást megnyitja Szabó István, Zákányszék község díszpolgára.

Szeretettel és tisztelettel meghívjuk és várjuk erre az estére,
találkozzunk, beszélgessünk, ünnepeljünk együtt!

Kérjük, részvételi szándékát szíveskedjen jelezni november 2-ig a 62/290-403, vagy a
+36 30 998 1596 telefonszámon, illetve a konyvtar@zakanyszek.hu e-mail címen
Paraginé Tóth Edinának. Előre is köszönjük együttműködését.

A filmet 2016. november 15-én 17 órai kezdettel megismételjük ugyancsak a könyvtárban. A kiállítás 2017. január 5-ig lehet megtekinteni nyitva tartási időben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük